CasaJamon

CasaJamon

CasaJamon

Sablon történet, amikor egy pár több évtizedes multi-mókuskerékből kiugorva valami teljesen másba kezd. Életben és munkában is. A helyet csak megtalálni volt nehéz, egyből beleszerettünk és talán ez a garancia, hogy a vendégeink is így lesznek vele. Nem vagyunk szakmaibeliek, de meggyőződésünk, hogy ahol mi jól érezzük magunkat, ott a vendégeink is elégedettek lesznek. Casa, mert ház, egy klasszikus vendégház és mert az ingatlanközvetítőnk nevében is megtalálható volt a szó. JaMón, mert ezek mi vagyunk, János és Mónika.

  • Szívesen látunk, mert mi is itt lakunk. Ugyan teljesen külön épületrészben, de sokat fogunk találkozni. Ha ez zavar, beszéljünk róla, mindenre van megoldás.

  • Nem vagyunk profik, de hellyel-közzel vannak tapasztalataink és lelkesek vagyunk.

  • Ez egy kis település, annak minden bájával és kihívásával. Van bolt, de nagyon korán bezár, van kocsma, ahol az utolsó vendéggel zárnak, és azért van jó étterem is. Meg sok borász.

  • Este csend van és ezt illik tiszteletben tartani.

  • Az élővilág itt közel van, eleve a Nemzeti Park közepén vagyunk, azaz a vadak megszokottak, de a kellemetlenebb dolgok, mint légy, darázs és alkalmanként más rovarok is megtalálhatók. Védekezünk, amit lehet megoldunk, de egyben együtt élünk a környezettel.

  • A dörgicsei víz nagyon kemény ezért vízlágyítót használunk. Van aki nem szereti a lágyított víz ízét, ezt jelezd és megoldjuk.

  • Van egy kutyusunk, Briós. Senkit nem bánt, csak néha jókat ugat, de ha ez Téged zavar, tudjunk róla, mielőtt zárjuk a foglalásod.

Családias hangulat

Lélegzetelállító panoráma

Kiemelkedő gasztronómia

Felfedezésre váró környék